IX. Fejezet: Rémálom

 Mellkasa már kevésbé lüktetett, de most, hogy visszakerült testébe, fájt és nyomott. Szemei lassan kinyílottak és észrevette a fölötte fekvőtámaszban lévő Royt. Büszke mosolyt dobott neki, amiért sikerült.

 -Szia – szólt lágyan a férfi és egyik kezével az arcát simogatta. – Jól vagy? – kérdezte aggódóan.

- Persze, semmi bajom – felelte még mindig levegő után kapkodva. Roy lejjebb hajolt és megcsókolta. Angie fulladni kezdett. Úgy érezte, ez a Menny birodalmában való futástól van. – Nem kapok levegőt! – lihegte, mint egy kutya. A férfi elmosolyodott, hogy átlát rajta és segített a nőnek felállni. – Így jó.

 - Halott voltál! – arcából könnyek záporoztak. – Halott!

- Tudom – Angie nyugtatta. – de küzdöttem, hogy élhessek. Azt hittem, lehetetlen és arra gondoltam, nem látlak többé. Rád gondoltam, folyamatosan, amikor lehetetlennek hittem, és sikerült. Az elérhetetlen elérhetővé vált – szavalta, de muszáj volt a többit is elmondania. –Akkora kockázatot vállaltam, amekkorát eddig el sem tudtam képzelni, de megérte küzdeni érted, értünk. Ha te nem lennél, nem élnék most.

- Ez olyan költői volt, amit nélküled nem hallhattam volna – már nem sírt. Angela szavaiban megnyugvásra lelt, és ez jó dolog.

- Nem is volt olyan költői… egyszerűen csak ezt gondolom – a nő elnevette magát és most ő csókolta meg. Az előbb mutatott írói tehetség lazán eltűnt és szerelmes szemekre cserélődött le.

- Csodás vagy, és szerény!

 - Na, jól van, szerelmespár, most már velem is foglalkozzatok! – röhögött Crystal. – Elfelejtettetek?

- Nem, dehogyis, drágám! Gyere! – Angie egyik kezét levette a férfiról és barátnőjét magukhoz ölelte, homlokát mégis Royénak nyomta. – Szeretlek titeket! – rájött, mi neki a legfontosabb, és az nem a könyv.

- Már nem bánt téged – mondta Roy természetesen. – Miután elengedett, megöltem. Úgy szenvedett, ahogy te.

- Ó! Csak mi tudunk arról, hogy meghaltam?

- Igen. Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte a szőke.

- Arra, ha megtudják, hogy halálom után ölted meg, bosszúnak veszik.

- Jesszus, Roy, elítélnek! – kiáltott fel Crystal.

- Hacsak nem mondjuk azt, hogy nem haltam meg és megmentetted ezzel az életem, ugye?

- Akkor elnéznék a hibám – válaszolt Roy őrült vigyorral idézőjelet intve. – Mondtam, hogy csodás vagy! – egy puszit nyomott Angie arcára, amiből csók lett.

- Ne előttem, légyszi! – a szőke nevetve elrohant.

 A férfi hozzásimult szerelméhez és a nő fejét Roy álla alá tette. Ő hagyta. Angie kezét az ő válla fölött vonta, a fiú pedig óvó karjaival derekát ölelte. A lépcsőn kopogtak valami léptek, de ezt meg sem hallották.

-Roy, ezt ugye nem gondoljátok komolyan? Tudjátok, hogy nem lehettek együtt. Évtizedek óta van eskü! – Jasmine és Jason toppant be. Az idős nő hangjára mindketten megmerevedtek. Azonnal elengedték egymást, a lehető legtávolabb kerültek. Angie a haját tűrögette, Roy a torkát köszörülte.

- Bocsánat – motyogta azon a hangon, amely barátnőjére a legnagyobb melegséggel hatott. Úgy tettek, mintha semmi sem történt volna, de Jasmine ezt nem tettethette, mikor Jason ott ment mögötte. Szíve szerint hagyta volna őket.

-Tudom, hogy kiválasztottak vagytok, de te, Roy attól még hozzánk tartozol – szólt a férfi vezető, mikor lábát megérintette a hideg beton.

- Tisztában vagyok vele, Jason… - sütötte le szemét – de ezt nem értheted.

- Dehogynem.

-Nem. És nem kell úgy tenned, mintha nem én lennék az első, aki így érez – mondta dühvel. Nagyon a szívére vette.

 A vezető nem szólt hozzá, mert igaza van. Nem tudja.

 Később Angie nem mutatott semmi olyan károsodást, ami orvosi ellátást igényel, így kiengedték a gyógyító szobájából. Elküldték pihenni, de nem oda ment. Megkereste Jasminet.

 - Angie, neked nem kéne pihenned? – az idős nő aggódott.

- Jól vagyok, meg amúgy sem tudok most aludni. Egyedül megőrülnék – Jasmine beljebb lépett és intett neki, jöjjön. Az ő szobája vagy inkább lakosztálya háromszor akkora volt, mint sajátja. Nem közvetlen az ágya fogadta a szűk helyiségben, hanem egy egész nappali.

- Foglalj helyet! Beavatlak a Titokba – Angela értetlen képet vágott, de gondolta, hogy a vezető részletezi.

- Köszönöm.

- A Titokról rengetegen értesültek, de csak négyen tudják pontosan, mi is az.

- Kik? – azt hitte, nyugodtabb lesz itt, mint szobájába zárva azokon az emlékeken gondolkodva, amiknek gondolatába is beleremeg. Mégsem így történt. Mi a Titok? Mi köte van hozzá, hisz csak egy idegen?

-Én, Jason, Zack és Adan. A Titok, hogy Zack és Jason testvérek. Adan rájött erre és megfenyegetett mindnyájunk, mert ez sérti törvényünk. Arra jutottunk, ha az egyik testvér lemond, mondjuk Zack, Jason lemond és Adant teszi helyére.

-Hogy hagyhattad? Ez… ez nagyon nem jó!

- Muszáj volt. Tudom.

- És most? Jason lemondott? – Angie teljesen becsavarodott.

- Igen. Az a baj, hogy Adan megváltoztatott egy büntetést.

- Melyiket?

- Amelyiket megszegtétek.

- Mire változtatta? – felállt a fotelből és topogott. Ideges volt.

- Eddig börtönbüntetés volt. Ez akkor járt volna, ha megcsókol téged és ez a vezetők tudomására jut. Most viszont sasszemekkel figyeli Royt, várja, hogy úgy nézzen rád és akkor rátok varrja az ítéletet. Ez is változott – hagyta, hogy a kiválasztott feldolgozza, amit mondott neki. – Halálbüntetés.

 Az idegesség elmúlt. Szomorú és megdöbbent lett. Leroskadt a piros kanapéra, amit leghamarabb meglátott. Tenyerét ökölbe szorította, az állát támasztotta vele. Szeme nem rebbent, csak bámult és bámult. Szempillája megnedvesedett, majd pupilláját beborította egy könnycsepp. Nem érzékeny típus és nem könnyű megfélemlíteni, de ami az elmúlt két hétben történt vele, és ami még most is történik, az szörnyű. Végre úgy érzi, tartozik valahova, akkor meg akarják ölni és tökre tenni az életét.

 Jasmine átült mellé, megölelte.

-Angie, barátnőm, mindig mellettetek leszek.

 Amikor szeme kiszáradt a sírástól, elszakadt tőle és megszólalt.

- Jól esik, hogy a barátnőjének tart.

- Barátnődnek tartasz – javította ki.

- Akkor a barátnődnek. Megyek, elmondom Roynak. Muszáj, hogy tőlem tudja meg – már fél lábbal ajtón kívül volt, mikor Jasmine visszahívta.

- Várj, mi is a neved, Angela…?

- Stone. Miért? – egyet hátralépet és becsukta az ajtót.

- Stone. Ez a név ismerős. Megvan! Anyád nem Mirandának hívják?

- De, honnan tudod? – szemöldökét kérdőn ráncolta.

- Ő egy harcos. Az egyik legjobb. Értesz a fegyverekhez?

- Hát – szerénykedett. – Az túlzás, hogy értek, de jól bánok velük, ha kell. Harcos vagyok? – szívből örült. Akkor nem ítélik Royt halálra.

- Nem tudom. lehet. A legfőbb épességed megvan.

- Ezt mikor tudjuk biztosan? – ötven százalék, hogy harcos. Ez a mai nap legjobb híre.

- Nem tudom. Még soha nem bizonyítottam ilyesmit.

- Lehet egy kérdésem? – mostanra visszaült a piros kanapéra. – Ha a szüleim harcosok, miért nem itt nőttem fel?

- Édesanyád, mivel az egyik legjobb, mindig járta a világot és rendet teremtett a városokban. Nagyon keveset volt itt. Mi csak a sikereiről értesültünk.

- Hű, anyám világjáró volt? Ez csúcs! – megint elindult az ajtó felé. Szólni akart róla Roynak.

- De bizonyítanunk kell.

- Mivel?

- A harcosoknak van egy-egy képessége. Mindenkinek más. Ez húsz-huszonöt éves koruk körül lép fel és életük végéig segíti őket.

- Aha, értek. Ez jó hír… csak meg kell várnunk e megfelelő pillanatot – izgatottan és boldogan rohant a folyosót át Royhoz.

 A szíve majdnem torkán távozott. Végiggondolta, milyen lenne, ha nem sértenének törvény és más világ lenne. Angienek nehezen ment a megszólalás. Nagyokat lélegzett. Nem tudta lemosni arcáról a boldogságot.

- Szia! – Roy meglepődött.

-Hali! – a nő közelebb lépett, megcsókolta. Viszonozta, majd Angie megosztotta vele boldogságát. – Lehet, hogy harcos vagyok!

- Tényleg? – szemei csillogtak az örömtől.

- Hazudnék neked? – nem válaszoltak. A férfi megragadta Angiet és az lábaival átkulcsolta szerelme derekát. Nevettek. Mindegyik boldog volt. A nő Roy hajába túrt, s a nevetés megint kitört belőlük. A fiú hátrébb lépett és bevágta az ajtót. Most letette és a derekánál fogta, Angie pedig egy fejjel alacsonyabb lett.

- Szeretlek – suttogta a nő fülébe, miközben homlokát az övéhez nyomta. Kezével felhúzta a lány pólóját, de ő elengedte, letaszította ujjait róla és felsőjét visszahúzta eredeti helyére.

- Ne!

- Miért? – még mindig suttogtak. Nem próbálkozott tovább, mert tudta, hogy nincs értelme. Szereti őt és ez a lényeg számára. Angie eltávolodott tőle, hiszen csak így állhatott ellen.

- Mert nem szabad.

- De azt mondtad, harcos vagy! Nem bírok rajtad kiigazodni. Azt mondod, lehet, aztán meg azt, hogy nem! – Angie megismerte Roynak azt az oldalát, amikor kínosan érzi magát és ideges. Kiabált vele.

- Bocs, de tényleg nem mondtam biztosra – most lenyugodott és átölelte.

- Nem. Figyelj, ne kérj bocsánatot! - a nő elmondta neki azt, amit új barátnőjétől tudott meg.

 A reakció nem az volt, amire számított.

-Mi, Ez akar vezető lenni? NORMÁLIS? - ő inkább lázadt ellene.

-Nyugodj meg, szerelmem, kérlek! Amint a képességem előjön, vége a rémálmunknak.

-Az én rémálmomnak akkor lesz vége, ha mindketten túléljük a feladatot és nem őrülünk bele – őszinte hangja megsajnáltatta magát Angievel, így lábujjhegyre állt és megpuszilta, ezzel nyugtatva a férfit. Ő elmosolyodott.

- Kedves, hogy ilyen vagy velem. De miért, amikor kiabáltam veled?

- Mert szeretlek. Mert tudom, mit érzel.

- Nem, nem tudod! Miért mondja ezt mindenki? Már elegem van abból, hogy mindenki együttérző akar lenni, mint a gyengékkel!

- Nem vagy gyenge. De én is megtudtam, vagy nem? – már ő is kiabált. Máshogy nem tudtak kommunikálni.

- Tudod mit, jobb, ha most mész! Nem szeretnék összeveszni veled. Megemésztem ezt az egészez egyedül, és majd holnap megbeszéljük, mi legyen.

- Különben meg, engem pihenni küldtek.

- Kilenc óra. Ideje akkor aludnod.

 Ledőltek feldolgozni a vezető által szabott sorsukat. Roy lázadó kamasz szemével nézte, Angie áldozatként. Addig gondolkodtak, amíg a reménytelenség álomba ringatta őket.

 Angie éjszaka arra kelt fel, hogy Zack ott van és ismét fojtogatja. Megijedt és felsikoltott. Nyakához nyúlt. Égett. Gyertyát gyújtott és a tükre elé helyezte. Nyaka izzó vörös volt. Lehűtötte vízzel, majd reszketve visszabújt az ágyba. Gombóc volt a torkában.

 Nem telt el fél óra, ugyanez történt. Nagyon fáradt volt és félt a haláltól, de már nagyon jól ismerte. Bár összeveszett Royjal, most csak vele érezhette magát biztonságban. Hajával eltakarta a nyakát és szerelméhez indult.

-Mi az? Te nem alszol? – álmos arca mulatságos volt, de Angie most nem nevetett.

-Nem lenne baj, ha itt maradnék? – ne értette a nőt. Beengedte azzal a reménnyel, hogy elmondja bajait.

- Dehogy. Mi történt? – Angela megrázta fejét, de vigyázott, hogy ne látszódjon az égésnyom. Úgy tett, mintha csak ő lenne a szobában, ledőlt Roy ágyára. A férfi is lefeküdt, mellé és átkarolta. Angie hozzábújt.

- Félek – nyögte ki végül a választ.

- Mitől? Zack halott, te is tudod.

-Igen, halott, de aki a törvényt szegi, fenn, a Mennyben, azt száműzik ide, a földre. És Zack itt van – felnézett a fiúra és így láthatóvá váltak az égésnyomok. Finom ujjaival végigsimított rajtuk.

-Ez az ő műve? – mordult fel.

- Attól tartok – Roy nem szólt erre semmit. A nő fejét álla alá tette és halkan mondta neki.

- Aludj! Itt leszek végig melletted – Angie lehunyta szemét és rövidesen elbóbiskolt.

 Újra megrezzent és felsikoltott. A következő rémálomnál már nem csak megrezzent, hanem teljes teste remegett. Roy csitítottam szorosabban ölelte magához, Angie sírva fakadt és megpróbált nem beleőrülni az életébe.

 Még két éjszaka telt el a kiválasztott kétségbeesett kiáltozásaival, a gyógyítók pedig már harmadik napja keresték a megoldást a problémára. Semmi.