A távolból madárcsicsergés
hallatszott. A nő szemeit lassan nyitogatni kezdte, de a vakítóan sütő naptól
nem látott semmit, így a fülére figyelt. Lovak lépteit érzékelte, sőt, nem is
lépkedtek. Szabályosan vágtattak. Nemsokára kirajzolódott egy hatalmas sárga
korong, a nap, ami majdnem a feje fölött lebegett. – Dél körül lehet – gondolta, és felugrott. Kinyitotta a táskát, és
kivett két zsemlét. Friss illata van és így a szabadban, a virágok illatával együtt még finomabb az íze. Ám a táskában
meglátott valamit. Pontosabban magát látta meg. Az álmában megjelent Darcy
által használt táblában a tükörképét.
Pontosan ugyanúgy nézett ki. Haja rövid és ruhája sem volt már
szegényes.
A zsemle a földön gurult tovább. Keze merevvé
vált, egyre lassabban rágott. Nyelt egy nagyot, majd keze magától a hajához
nyúlt. Száján most nagyobb mosoly termett, mint álmában. A mindentudó álmában
kereste fel őt, hogy tudassa vele, hova kell mennie. - Persze. A mindentudó az ellenkező irányban van, mint … - elfelejtette
a nevet. Szemei a táskára meredtek, keze akaratlanul kivette belőle a táblát.
Pontosan olyan volt. Nem olyan, az, mint az álomban. Fekete, és négyzet alakú.
Négytenyérnyi nagy, nagyjából fél centi vastag. Az anyaga talán kerámia lehet.
Szeme végigcikázott a feliraton és felcsillant. Bepakolt a táskába, majd a nagy
útnak indult.
Ösztönei azt sugallták, hogy három lovas
baktat mögötte. Nos, igaza volt. A lovasok egyre közeledtek. Két barna és egy
fekete lóval. A feketén ülő középen ügetett, ő lehetett a vezetőjük. Kék
nadrágot és mellényt viseltek. A fekete lovas fején egy szürke huszársapka
díszlett, és pókhasa volt. Úgy tett mintha nem venné észre őket. Fedezéket
keresett. Letért a homokútról balra, és egy hatalmas fa mögé bújt. A fa törzse
kétszer olyan vastag volt, mint a nő. Kis ágkezdeményeket látott. Ezeken
felmászott, hogy a táskát feltegye egy magas ágra. Az íjat kezébe vette,
felkészült a támadásra…
A fa előtt megálltak és körülnéztek, merre
lett Angie. A vezér előrébb lépett, majd leborult a lóról és összerogyott. A
nyílvessző pontosan a gyomrába fúródott. Angie előhúzta a kardot. A két katona felnézett,
aztán egymásra, majd biccentettek és újra a nőre meredtek. Előkaptak ők is
egy-egy kardot és Angienek szegezték.
A nő fejében először a félelem gondolata
süvített végig. – Mi van, ha nem bírok el
velük? Végtére is csap tegnap óta van kard a kezemben. De az erőm erősebb, mint
holmi katonák serege. A fenébe is… ha megtanulom kezelni a varázserőmet, ezek
ketten már alulról szagolnák az ibolyát. -
Igaza
van. Ha megtanulta volna növelni erejét, ma már a puszta gondolatával képes
lenne irányítani fegyvereket, jelen esetben az íjat. De kár ezen zsörtölődnie,
inkább valamit sürgősen ki kell találnia. – Ösztön
– mondogatta. Leugrott teljes erejéből, a kardot két kézzel fogta. Az egyik
katonának feje a földre zuhant, nyaka erősen vérzett és teste összeroskadt.
Száznyolcvan fokban megfordult és a másikat gyomorszájon rúgta. Az felnyögött,
majd vissza akart ütni, de ekkor a nő behúzott neki. Akkorát odasózott, hogy a
katona elájult. Kipakolta a fegyvereit. Talált egy kardot, egy nyílpuskát, de
nyíl nem akadt hozzá. Étel nem volt nála. Drakenek nem szokása etetni az
embereit. A vállára kötél volt akasztva. Nem volt olyan rövid, hogy ne lehessen
vele megkötözni. Angie így tett, a fához kötözte.
A katona lassan magához tért. Hunyorogva
körbenézett. A mellette gubbasztó nőn megakadt a szeme. – Ki vagy te? – és a kötelet feszegetve hozzátette - És miért kötöztél meg, mikor meg is ölhettél
volna?
A nő elmosolyodott – Még most is
megölhetlek, de ha válaszolsz a kérdéseimre, azt nem teszem.
-
Mi lenne az? – vált
komollyá.
- Az első és legfontosabb. –
felemelte a jobb kezében lapuló tekercset, és a fickó próbálta megkaparintani
tőle – Nana! Miért olyan fontos ez, mit ér?
- Honnan veszed, hogy pont neked
fogom ezt elmondani? – vágott vissza gúnyosan, ám a nő arca nem változott.
Tekintete a táskájára irányult, felállt, majd a másik fára felmászva arcán még
nagyobb mosoly futott végig. A táskát leakasztotta a magas ágról és lejött
vele, sorba kirakta az imént szerzett és a tegnap kapott fegyvereket.
- Van itt két kard, egy íj és hozzá
vagy negyven nyíl, egy nyílpuska és hoppá – a halott katonák csizmájából
előhúzott egy-egy tőrt, és a többi fegyver mellé tette – két tőr is… Melyiket
választod?
- Ha megölsz, nem fogod megtudni,
amit akarsz.
-Ó, nem megölni akarlak, – és úgy
mondta, mintha természetes lenne – kínozni.
Gúnyos mosollyal megfogott egy tőrt
és a katonának szegezte. A kezét kibújtatta a kötélből és a fűre helyezte.
Angie arca rezzenéstelen volt. Nem azért, mert hidegvérű gyilkos, hanem azért,
mert tudta, hogy nem kell levágnia egyetlen ujját sem. Beszélni fog. A tőrt a
mutatóujjára helyezte, de mielőtt levágta volna felnézett. – Biztos, hogy ezt
akarod? Védeni azt az embert, aki nem tud mit csinálni jólétében, de nektek,
akik életetek árán is véditek, nem ad ételt sem?
-Jó, jó beszélek. Drake Úr annyit
tudatott velünk, hogy ez a tekercs képes megölni őt. És még annyi, hogy meg
kell ölnünk azt a nőt, aki védelmezi. Aki a fejedet az Urunk elé viszi,
kétszázötven dollárt kap jutalmul.
-Ennyi??? - kérdezte meglepően Angie, aki meg volt arról
győződve, hogy sokkal többet tud. A fickó szomorúan bólintott. – Nem voltál hasznomra, csak az időmet
vesztegettem veled. Itt hagylak a farkasoknak, pár óra múlva úgyis jönnek. Ma
telihold lesz.
Felfegyverkezett, a kardot övére
erősítette, a „tőr a csizmában” ötletet ő is igénybe vette. Eltette a
tekercset, a táskát a hátára vette. A nyilakat és az íjat pedig a vállára
helyezte, majd elindult. Sietnie kellett, nehogy a farkasokkal is találkozzon.
A katona iránt enyhe sajnálatot érzett, de ennyi nem hatotta meg. Különben is,
ha kikötözte volna, futva sem értek volna el a Nagy Folyóhoz. Az a folyó a
farkasok területének határvonalát jelentette. A folyón túl tud csak aludni.
Sietnie kellett. A folyó több, mint egy órára van, de ettől kevesebb ideje
maradt.
A távolból lassan látszódott egy nagy fehér
kör. A hold. Ilyenkor jönnek az erdőbe, mert itt kevesebb fény jön be a fák sűrűjétől.
Vonyítás hallatszott. Elég közel lehetett, hiszen a lépteket is hallotta. Most
már látta is, de nem egyedül volt. Négyen jöttek mögötte, az egyik sánta.
Balszerencséjére nagyobb farkasok jöttek, majdnem akkorák, mint ő.
Futásnak eredt. Már mintha a Nagy Folyót
látná, de nem mert volna megesküdni rá. A farkasok már majdnem utolérték,
ráadásul oldalról még egy jött. Előkapta a nyílpuskát és ami oldalról jött,
lelőtte. A farkas csak úgy nyekkent a porban. Már lassabban futottak utána,
mert a folyó közel volt.
Angie átszaladt a folyón. Mikor a partra ért,
hátrapillantott: Hatan álltak és nézték a túlparton. A nő eltette a fegyverét,
majd megpillantott egy kunyhót. Sokat olvasott róla. A könyvek szerint egy
boszorkány lakik ott, aki több, mint száz éve gátolja Draket. Így elindult a
házikó felé.
A ház nem hasonlított különösebben semmire.
Ugyanolyan volt, mint Angiéké és a többi ház. Annyiban különbözött tőluk, hogy
a kéménye füstölgött. Erdő vette körül és az ablakokból fény áradt.
Öklét az ajtóhoz emelte, hogy kopogjon, de az
kinyílt. Érdekes látvány fogadta. A ház egy nagy helyiségből állt, annak a
közepén egy nagy üst fortyogott, mellette kavargatta egy nagy kanállal a
boszorkány. Kövér, öreg arcát zöld szemei díszítették. Orra meglehetősen nagy
volt, és szája felett egy fekete szépségpötty árválkodott. Kockás, sötétkék
hosszú ujjú felsőt és térdig érő, passzos sötétszürke szoknyát viselt. Mögötte
nagy polcokon rengeteg apró üvegcse volt, és mindegyik más színben pompázott:
narancssárga, sötét- és világoszöld, kék, piros, arany és még sok más.
Angie még mindig az ajtóban
álldogált. Már a száján volt a „Hahó!” vagy a „Jó estét!”, de a banya
megelőzte.
-Már vártalak. A farkasok kergettek
a folyóig, és idejöttél, hogy aludhass. Ugye? – fél szemével a nőre sandított.
-Igen. Akkor gondolom a nevemet is
tudod, de bemutatkoznál? – kérdezte mosolyogva.
-Ja persze, persze. Dicana
Diaro. Neked csak Dica. – nevetett – Gyere beljebb, mutatok valamit.
A nő előrébb lépett és ő is az üstöt
méregette. Dica kivette a kanalat, majd egyik üvegből valami port szórt bele. A
por citromszínű volt és a zölden bugyborgó trutyit sötétkékre színezte. Angie
belenézett, és figyelte, hogy az üstben milyen emberek jelennek meg. Mintha egy
kamerával figyelték volna a falu egyes részeit. De valahogy mindig egy férfi
volt középen. Általában földet művelte, valószínűleg ettől izmos. Világosbarna,
egyenes hajának fürtjei a szemébe lógtak, ahogyan kapált. Szürke cipője már
csupa sár volt, a tompa, zöldes nadrágjával együtt. Angie nem tudta, mit is
kezdjen vele, de valami azt súgta, hogy Dica vele kapcsolatban akar majd
valamit mondani.
-Ő az. – ennyi elég volt ahhoz, hogy
a nő rájöjjön, ki is a fiú.
-De miért mutattad meg? Tudom, hogy
hova kell menni. –nézett fel a boszorkányra.
-Tudnod kell, hogy néz ki. Be kell jutnod
a területre. Ha meglát, ki akar majd rakni, és akkor mond meg, hogy miért
keresed. Össze kell pakolnotok, és hozd ide. Itt adj csak neki erőt, mert el
fogsz ájulni, és ő nem fog tudni megvédeni. Utána elmegyünk a mindentudóhoz,
aki álmodban megkeresett, és Petenek is ad varázsruhát. – Angie eddig tudta
követni, de nem értette a varázsruhás részt. Legalábbis tekintetével ezt
éreztette és így Dica elmagyarázta neki, hogy a ruha páncélként működik,
mindenféle olyan varázzsal szemben, amit Drake és varázslói alkalmaznak.
-Tehát – folytatta – azután, hogy ő
is varázspáncélt kapott elolvassátok a tekercset, pontosabban ő…
Mindketten tudták, hogy tovább nem tudnak
tervezni, hiszen előbb meg akarják tudni, mi van a tekercsre írva.
-Értem, és holnap hajnalban indulok
is. – kibújt a csizmájából és az ajtóba
tette. A boszorkány a szoba felé intett és egy kényelmes ágyat varázsolt. – Itt
aludhatsz. Hét óra körül indulj el és délre oda is érhetsz.
A nő megköszönte, majd ledőlt a puha
ágyba és azonnal el is aludt.
A napsugarak sárgára festették a ház belsejét.
A nő az egyik zsemlét majszolta, de indulnia kellett, hogy a fiúval napnyugtáig
visszaérjenek a boszorkányhoz. Így a megmaradt darabot leküzdötte a torka
mélyére. A kardot az oldalára tette. A táska még mindig az ajtóban, a lábbelije
mellett feküdt. Miután belekerült a tekercs, és már az ajtót méregette, eszébe
jutott a tőröket a lába mellé csúsztatni. Keze a zsebébe nyúlt és kivett egy
iránytűt. Meglepő, hogy nem északra, hanem délnyugatra mutatott. Értetlen
tekintettel a boszorkányra meredt .
-Dica, ez délnyugatra mutat –
észrevett még egy mutatót rajta, az pedig az északot jelezte – és két mutatója
van. Mi ez? Pontosabban mit mutat?
Dica közelebb lépett. – A kék –
mutatott a délnyugatra mutatóra – mindig azt a fiút mutatja. Bárhol van is. A
piros pedig egy sima iránytű mutatója. Mindenhol északot mutat.
A nő bólintott, majd elindult a porral fedett
úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése