III. Fejezet: Kiválasztottak

A reggeli nap sugarai a falut sárgára festették. Még falunak sem lehetett mondani, mert mindössze négy vagy öt házból állt. Ezekhez egy nagyobb földterület tartozott, itt dolgoztak a lakók. A földek körben elhelyezett házak mögött terültek el. A település közepére egy kis piacteret építettek. Itt adták el azokat, amiket a földön termeltek.

 A harmadik háznak a területére tilos volt bemenni. Az apa nem tette túl magát a betegségben elhunyt feleségén, és senkit nem engedett be. Mindent a fia intézett, de őt csak akkor engedte ki, ha a piacra ment árulni vagy borra volt szüksége. Ő kapált, vetett és aratott. Az apa leginkább csak feküdt a házban és ivott. Ettől függetlenül a gyerekből bátor és felelősségteljes férfi lett. A húszas évei közepén járt, fejét sötétbarna hajszálak borították. Válla és hasa duzzadt az izmoktól. Biztos a sok munka tette.

 Nagyjából tizenegy óra lehetett, amikor az apa felébredt.

-Fiam! – szólalt meg másnaposan – Mától senkivel nem beszélhetsz.

Szemei körbe-körbe jártak a házban, mégsem látta Petet, aki az orra előtt legyezett.

-De apám, nem vagy magadnál. Mennyit ittál tegnap? Mégis mi van veled? – meredt rá a fiú aggódóan – Amióta anyám elhunyt, egyre rosszabb az állapotod.

-Ne szólj bele! – üvöltötte – Menj a piacra és hozz még bort! - Hangja ingadozott. Pete az ajtó felé indult, majd kilépett a piacra. Sietett a borért, de nagy sietsége kár volt. Sebesen szaladt, amikor egy ütést érzett oldalról.

-Jaj bocsi, nem kellet volna – hangja hirtelen lelassult, majd elakadt. A nő Angie volt. Az ütközéskor leesett táskája után nyúlt, de a hangra felnézett. Egymás szemébe néztek és elmosolyodtak.

-Te Pete vagy, ugye? – végre sikerült szóhoz jutnia.

-Igen. – jött a meglepődött válasz – Honnan tudod?

-Angie Stone vagyok, téged kereslek. Bíznod kell bennem… Te vagy az, akit a prófécia ír. - arcáról a mosoly eltűnt, helyére komoly arckifejezés állt be. Pete szemei kikerekedtek, mivel szólni nem tudott, csak bólintott. A nő szavaiból lejött neki, hogy vele kell mennie.

-De előbb bort kell vinnem apámnak. Tudod… alig lát már a másnaposságtól, de megint inni akar. Mindent én csinálok a ház körül. – Angie most kezdte érteni a Dicától hallottakat.

-És nem enged el? – érdeklődött, de a fiú a fejét rázta-Sietnem kell, mert csak ide enged ki. Elviszem a bort és utána megszököm.  – mondta határozottan és a nőre kacsintott.

-Túl sok időt vesztünk vele. – egy könyvben olvasott egy úgynevezett Altató – bájital receptet, amihez csak két csepp sárkányfű nedv és egy csipet álompor kell. Szeme felcsillant. -  Jobb ötletem van. Az Altató – bájital trükkel kevesebb idő megy el. – a férfi nem értette – Kapható itt sárkányfű nedv?

-Igen. Annál a standnál – és a legszegényesebb helyre mutatott.

-No, akkor vegyél egy kis üveget, pár csepp sárkányfű nedvet és bort. – Pete bólintott. – Én meg álomport   csinálok - Azzal elváltak .

 Angie elloholt az egyik búzaföldre. Szerencséje volt, mert az álompor egyik alapanyaga a még zöld búza szára. Letépett egyet – kettőt és a nadrágzsebébe rejtette. – Lássuk csak, mi kell még? – kérdezte magától - Por és körömdarab. – Száznyolcvan fokban megfordult és a férfi felé szaladt.

 Pete addigra megvette a szükséges dolgokat. Amikor meglátta a nőt közeledni, bólintott. Angie viszonozta egy mosollyal és odament hozzá.

-Odaadod az üveget? – kezeik összeértek és megremegtek. Angie még soha nem érzett ilyet. Ez nem fogható semmihez amit látunk vagy érzünk. nincs szó, ami elmondaná. Az, hogy szemébe nézhet és rámosolyoghat, boldogabbá teszi, mint az, hogy megtalálta az iratot. Pedig élete során nem volt még olyan boldog… Csak most. Kezét nehezen engedte el, de az érzéseit nem mutatta ki.

 Elvette és beletördelte a zöld búzát, amit szedett. Odatartotta Pete elé, hogy csepegtessen a sárkányfű nedvből. A nedv sárgás volt, akár a sárkányfű. Lassan csepegett. A nő visszaadta az üvegtálkát a férfinek és lehajolt az egyik tőrért. Kezébe vette és a tálka fölé tartotta a kezével együtt.

-Mire készülsz? – fakadt ki, mert most már végképp nem értette.

-Kell az álomporba körömdarab is. – Körme belehullott a tálba.

-Kész – jelentette ki – Már csak bele kell önteni a borba.  –

Pete odatartotta a borosüveget. Addigra már ki volt nyitva. A nő beleborította. Lenézett és az agyán, mint egy vihar, végigsöpört a gondolat. – Por. – Lehajol és vett egy csipetet. Kezét az üveg fölé emelte és ujjait lassan összedörzsölte, így a közte lévő porszemcsék finoman hullottak az italba.

- Ez volt az utolsó összetevő. – Nézett fel - Menj, add oda apádnak. Ha elaludt, hozz egy táskát és tegyél bele iránytűt. Itt leszek. – a férfi már majdnem bólintott, mikor megkérdezte – És utána hová megyünk?

  - Egy boszorkányhoz.  – Angie félt, hogy a fiú most már nem akar vele menni – De nem gonosz boszorkányhoz. Ő segítőkész és nem mellesleg gátolja Draket is.

 Pete nem lepődött meg a hallottakon. – Tudom, vagyis gondolom, mert csak egy boszorkány él itt a közelben… Dicana.

 A nő most már megnyugodhatott. A fiú elmosolyodott és a ház irányába fordult. Pár lépés múlva észrevétlenül visszapillantott és a lányra szegezte tekintetét. Amikor a lány szeme az övébe nézett, tudta, hogy teljes mértékben megbízik benne.

 Pete elért az ajtóig. Nehezen nyitott be, félt attól, hogy apja megint lekever neki egyet, mert soká volt „távol”. A múltkor késett, mert a szomszéd idős néninek segítette bevinni a házba az ételt. Akkor is kapott egyet, hiába állította az igazat. Nem mintha időhöz lett volna kötve, de az apja időérzéke korához és állapotához képest nagyon jól működött. Nagyon is tisztában volt vele, hogy a piac mennyire közel van és milyen gyorsan lehet onnan visszaérni.

-Késtél, fiam. – szólt nyugodtan. Úgy ült a bordó széken, mint aki be van rúgva. Valami nem volt nála rendben. Furcsa volt, máskor nem szokott ilyen lenni. Petet igazából nem érdekelte az apja, sőt, egyenesen utálta. Az igaz, hogy nagy trauma érte, mikor anyja meghalt. De ha a fiú, aki akkor csak tíz éves volt, túl tudta magát tenni rajta, akkor apja miért nem? Azóta Pete dolgozik a ház körül. Nem mehet el a barátokhoz. Legalábbis akkor voltak barátai, mostanra már el is felejthették. Pedig az anyja az összes Pete korabeli gyerekek nevét kívülről fújta. Ennek ellenére az apja azt sem tudta, hogy vannak a fiának barátai. Gyerekkora nem olyan volt, mint másoké. Sok olyan emléke van, hogy apja holt részegen ért haza a kocsmából. Balszerencséjére azt már régebben bezárták. Azóta Pete veszi a bort és apja otthon iszik.

 Hangja hatására arcából a megkönnyebbülés áradt és ezt apja is érezte.

 -Nocsak, de nyugodt lettél! – Hangja teljesen megváltozott. – Talán csak nem azért, mert azt hitted, nem láttam, hogy egy nővel mászkáltál a piacon??? – felült a székben és komollyá vált. Pete jobbnak látta csendben maradni.

-Én a helyedben annak is örülnék, hogy a piacra mehetek. – Ezt nem kellett volna mondania, mert Petenek ezzel telt be a pohár. Eddig hagyta, hogy ide – oda küldje meg mindent megcsináltasson vele, de most rájött, hogy ez nem jó. Ki kellett állnia az igazáért az apjával szemben is. Kicsi kora óta félt tőle és úgy gondolta, ő a legfélelmetesebb és legnagyobb alak. De most már felnőtt és rájött, hogy nem is olyan nagy.

-Apám, – kezdte, de egyre idegesebb lett – amíg anya élt, elmehettem a barátaimhoz és te sem voltál ilyen. Amikor meghalt, teljesen megváltoztál. Évek óta csak neked robotolok, erre te nem hogy megköszönnéd, inkább bezársz a házba mindkettőnket és én csak a piacig mehetek. Nem állhatok senkivel szóba, nem időzhetek sokat. Reális ez? – fakadt ki.

-Anyád is ezt tenné a helyemben – mondta, de most inkább nyugodt és szomorú lett a hangja.

-És ezt mégis hogy értsem? – méltatlankodott.

-Sehogyan sem. Semmi közöd nincsen ehhez. – hangja újra ideges és részeges lett. – Inkább add ide a bort! – igazából csak megjátszotta az egészet és utálta magát miatta, de félt bevallani az igazat. Nem mondta meg neki, hogy anyja nem betegségben halt meg.

 A férfi átnyújtotta neki az üveget. Nem tudta hova tenni apja viselkedését, de érezte, hogy lelke mélyén zaklatott és szomorú, így nem faggatta. Minden úgy volt, ahogy gondolta. Az apa laza mozdulattal a bor után nyúlt és azzal a lendülettel belekortyolt.

-Hmm –ízlelgette –Mi van az italommal, furcsa az íze és mintha… - elgondolkodott, de nem volt már ereje tovább mondani. Elaludt.

 Pete erre a pillanatra várt. A szobájába ment és ott a táska felé nyúlt, amit szegény anyja varrt neki. Régóta a sarokban árválkodott. Belekukkantott, mik zörögnek benne. Talált benne egy iránytűt…

-Ez furcsa, Angie azt mondta, hogy vigyek iránytűt. – nevette el magát és tovább kotorászott. Szeme egy barnás papíron akadt meg, amit gyorsan a kezébe vett és olvasni kezdett.

 Édes fiam,

tudom, hogy el fog jönni hozzád egy nő, aki nagyjából annyi idős, mint te. Akkor nézed majd meg a táskát. El kell menned a nővel és együtt kell legyőznötök a zsarnokot, Draket.

Apáddal nem mondtunk el neked valamit. A születésed után egy-két hónappal megkeresett minket egy mindentudó. Elmondta, hogy te vagy az a gyerek, akinek meg van írva feladata. De mindent nem mondott el nekünk, így mi sem mondtunk neked semmit, hogy megvédjünk.

Ezt a táskát erre a célra csináltam neked. Remélem, még mindig tetszik. Emlékszem, hogy amikor odaadtam ugráltál örömödben.  Tiszta szívből kívánom, hogy járjatok sikerrel, teljesítsétek a feladatot!

Puszil Anya

Mire a levél végére ért, szeme könnybe lábadt.  –És tudták? Mégsem mondták el nekem? – kérdezgette magától, mert nem tudta felfogni. De megértette, hogy miért nem. Csak nehéz volt elhinnie. A levélkét visszahelyezte a táskába. Szemeit megtörölte, de arcáról nem mosódott le a szomorúság és a csalódottság, agyában pedig még mindig az anyja által írt levelet olvasgatta. Össze próbálta szedni gondolatait és nem rá gondolni, hanem arra, milyen lesz Dicananál és mi fog utána történni. Sikertelenül. Az azelőtti arckifejezést erőltette arcára és kilépett a szobából. Elhaladt apja mellett, akire rá se nézett, nehogy anyja levelén törje tovább magát. Mikor kiért a házból, Angie ott volt, ahogyan meg is mondta.

A nő nem látta rajta a történteket.

-Indulhatunk? - kérdezte természetesen és várta, hogy a férfi bólintson. Pete azonban meghökkent és pár másodperc múlva is bizonytalanul válaszolt.

-Igen – szeme megrebbent és Angiébe nézett.

-Pete – szólt – Mi a baj?

-Semmi, csak… - arcára dermedtség ült. A nő bal kezét a vállára tette és megértően a szemébe nézett.

-Mi az? Mi történt? – Pete a táskát levette a hátáról és kivette belőle a levelet.

-Ez történt. Anyám írta. – átnyújtotta a papírt, hogy olvassa el. Angie elvette és szemét húzogatni kezdte rajta.

 Felnézett és ő is átérezte, mi játszódik a férfi fejében.

-Tudom, mit érzel most, de el kell ásnod emlékeid legmélyére, mert mással kell foglalkoznod. – kis idő múlva hozzátette – Anyád is ezt akarná.

-Ugyan mit tudsz te az anyámról? – egyre ingerültebben és bosszúsabban förmedt rá – Mondd!

-Pete, ezt te is tudod. – keze még mindig a vállán pihent és most a másikat is a nyaka mellé helyezte. A fiú tekintete megenyhült és arcán könnycseppek gördültek végig. Fejét felemelte és újra a nő szemét fürkészte.

-Bocsáss meg. Nem szoktam ilyen lenni. Csak most minden egyszerre történik velem. – hangja már megint nyugodt volt. Angie elmosolyodott.

-Nézd, én két napja tudtam meg, hogy mire bukkantam és megöltem négy embert, mert az tekercset akarták. Otthon kellett hagynom anyámat. Meg fogják találni a házunkat, benne anyámmal. – mosolya lehervadt és nagyot nyelt – Semmi jót nem tesznek vele és ő nem fogja tudomásukra adni, hogy merre vagyok, de egyben biztos vagyok. Meg fogják ölni.

-Nagyon sajnálom. – a férfi szomorúan lenézett. Nem akarta emlékeztetni rá. Angie megrángatta vállainál fogva, és bíztatóan,mint aki lelket önt belé, felkiáltott.

-Na, de nem kell szomorkodni. Ha mindig csak a bajainkkal foglalkozunk, sosem jutunk előre. Induljunk. – elengedte a férfit, akire szintén ráragadt a nő izgatottsága és felkészült az indulásra. A levelet a táskába csúsztatta és egy gyors mozdulattal a vállára lendítette.

-Igazad van. Erősnek kell lennünk – mosolyodott el. – Indulhatunk, én kész vagyok!

Angie arca még jobban felderült. Bár sejtette, fel fog vidulni és eltemeti a szomorúságot, mégis nagy boldogsággal töltötte be szívét.

 Az öreg boszorkány szokásos ebédét készítette el. A saját receptje alapján fűszerezte a halat. Az állatot a folyóban fogta még tegnap. Jó nagyra nőtt. Az ilyen nagy halakat csak az északi szélesedésnél lehet fogni. Ott akár tizenöt méter mély is lehet dagálykor a víz. Már nem tudná megmondani milyen fajta, csak annyit, hogy a színes szóval kezdődik a neve.

 A fertőtlenített vasdarabokra már rá voltak fűzve a kisebb haldarabok. Csak annyi dolga volt hátra a sütés előtt, hogy a fenséges fűszerkeveréket elkészítse.

 Komótos, furcsa járással baktatott be egy kis helyiségbe, ahol még több üvegcsét tárolt. Ezek nagyobbak és nem színes löttyök voltak bennük, hanem különböző zöldes, barnás vagy pirosas fűszerek. Majorannán és piros borstól kezdve egészen szegfűszár porig minden volt ott. Azaz lehet, hogy nem a világ összes fűszere és ízesítője, de akkor is nagyon sok.

 A polcok mellett egy kis asztal foglalt helyet, amin a kamra egyetlen fényforrása állt. Egy kisebb gyertya, aminek kevés fényétől a helyiség homályba borult.

 Szeme körbejárta a sűrű polcokat, majd hirtelen lelassult és megállt. Felnyúlt a középső polcra és kezébe vette az egyik barnás üveget, amit a Madárszem paprika felirat állt. Az üvegcsét az asztalra helyezte és kezét továbbhúzta szemével együtt a deszkából álló régi stelázsin. Még levette az Őrölt levendula és a Nigella mag nevű fűszert. Egy laza mozdulattal, ujjbegyei közé szorította a gyertya szétporladó kanócát, ami így most már csak füstölgött a sötétben. A szobát gyenge füstszag járta be. Az öreg nő egy levegő után kapkodó lélegzet után becsukta maga mögött az ajtót.

 A három üvegcsét és a kisasztalt magához fogva hagyta el a helyiséget. Letette őket az üst mellé. Kinyitotta az üvegeket és beléjük markolt. Markából a halakra hintette a fűszert és a levegőbe nagyot szippantott. Finom illat szállt a házban, mint tavasszal a virágpor.

 Miután egyesével befűszerezte őket, az üstben tüzet gyújtott. A halas pálcák a tűz fölé kerültek. Pár perc alatt barnulni kezdtek és a grilles füst terítette be a házat. A boszorkány lépteket hallott, amiket egy női hang követett.

-Dica! Itthon vagy? Darcy vagyok.